2009. január 18., vasárnap

Feketeerdő-kehely


A képen látható sokmindenből (ami egyébként a karácsonyi menü egy része) most a tejszínhabos, csokiszíves pohárkrémet adom közre, mert nagyon fincsi. Sokkal jobb, mint ahogy azt a recept alapján gondolná az ember. Egy szingersz-bulira valamikor majd megcsinálom, verjétek le rajtam:)
Hozzávalók:
meggy (befőtt vagy friss)
20 dkg étcsoki
4 dl tej (opcionálisan vanília)
4 tojássárgája
1 ek liszt
5 dkg cukor
3 dl tejszín
babapiskóta
A tojássárgát, cukrot és lisztet simára keverjük, a tejbe csorgatjuk, és enyhe tűzön kb. 5 perc alatt sűrűre (na jó, csak viszonylag sűrűre) főzzük. A krémet kettéosztjuk, az egyik részébe belekeverjük a kis darabokra tört étcsokit (ez a különösen isteni része, a meggy ízével együtt). A tejszínt külön edényben felverjük, és ha a krémek kihűltek, felét-felét hozzákeverjük a vaníliás, illetve a csokis krémhez. A babapiskótát néhány másodpercre langyos tejbe mártjuk. Jön a rétegezés, ízlés szerint. A képen, azt hiszem, így jött: csokikrém, meggy, babapiskóta, vaníliás krém, csokikrém, meggy, satöbbi.
A tetejére tejszínhabot, valamint a karácsony tiszteletére olvasztott csokiból készített kis csillagokat és szívecskéket biggyesztettem. Ez utóbbi elkészítése: csokit olvasztunk, belekanalazzuk a habzsákba, és sütőpapírra mintákat rajzolunk a csokival. Nagyon egyszerű, viszont abszolúte mindenki hasraesik tőle, szóval sátoros ünnepeken érdemes előrukkolni a mutatvánnyal.
(Lopott és az ízlésemre faragott recept, eredetije by Stahl).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése