2010. április 27., kedd

New York-i sajttorta


Lehet, hogy látványnak nem elég szép (bár a férjem azt mondta, hogy hasonlít a Mercedes emblémához/ mivel megrepedt egy kicsit e teteje, de az íze hmmmm... Isteni!!!
25 dkg darált omlós keksz
10 dkg olvasztott, langyos vaj
65 dkg natúr tejszínes krémsajt /Mascarpone/
15 dkg porcukorű1,5 ek. liszt
2 kk. vanília aroma
1 citrom reszelt héja
1 dl tejföl
3 tojás
A kekszet összekeverjük az olvasztott vajjal, és egyenletesen belenyomkodjuk egy kb. 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformába, és előmelegített 170 fokos sütőben 10 percig sütjük, míg egy kicsit megbarnul.
A sajtkrémet kikeverjük a cukorral, liszttel, vaníliával, citromhéjjal, tejföllel, végül egyenként a tojásokat beletesszük.
Ráöntjük a kekszes alapra, és 50 percet sütjük, ekkor még lágy a tészta, de nem szabad tovább sütni, mert hűlés közben megszilárdul. Hűtőbe tesszük. Tálalás előtt a széleit késsel elválasztjuk a formától, és porcukorral megszórjuk.

1 megjegyzés:

  1. Hehe, ez jó, nekem is állandóan bereped így :D
    Én is pont ugyanezt írtam róla, hogy Mercedes formában csinálja. Próbáltam már, hogy a sütőben hűtöm ki, de úgyis ezt csinálja.
    http://araniel.wordpress.com/2009/11/18/new-york-i-kremsajttorta/

    VálaszTörlés