2010. április 17., szombat

Nutellás párna és kelttészta-tapasztalatok

A kelttészta-receptek mind olyan rém egyszerűen hangzanak: élesztőt futtass fel folyadékban, dagaszd össze liszttel, hagyd pihenni, süsd meg és kész a zseniális kaja. De ez szerintem egyáltalán nem ilyen egyszerű. Szerintem a kelt tésztához gyakorlat kell, méghozzá nem is kevés.

Egészen négy-öt évvel ezelőttig soha nem készítettem kelt tésztát. Aztán jöttek az első kísérletek - az első néhány olyan kemény lett, hogy egy kutyát agyon lehetett volna ütni vele. Aztán lett túl puha. Túl élesztős. Szétfolyós. Volt itt mindenféle kudarcélmény. Szerencsére a célszemély általában lelkesen megette a leggyatrább példányokat is, ami folyamatos motivációt adott a tökéletesedésre. Az évek során aztán csak megtanultam kelt tésztát készíteni. Persze biztos nem én vagyok a kelttészta-sütés szabályainak legszakavatottabb ismerője, a személyes tapasztalataim azonban az alábbiak:

Ami számít:
- hosszú (12-24 óra!!!) kelesztés
- jó minőségű liszt, esetleg sikérrel (bioboltokban kapható) kiegészítve
- édes péksüteményeknek nagyon jót tesz egy kis joghurt vagy a görög joghurt készítéséből hátramaradó savó
- viszonylag kevés liszt! Én mindig a folyadékot rakom először a keverőtálba, és éppcsak annyi lisztet adok hozzá, amitől nagyjából összeáll és dagasztás közben nem ragad a tálhoz. Ha nem dagasztom, akkor már hozzáragad.

Ami nem számít:
- kövezzenek meg érte, de szerintem nem számít a dagasztási idő. Én legalábbis semmi különbséget nem érzékelek a két percig és a húsz percig dagasztott tészta között.
- a hozzávalók hőfoka. Ha sok órát keleszt az ember, akkor szerintem teljességgel mindegy, hogy hidegen vagy melegen keverjük össze a hozzávalókat. Ez alól kivétel az élesztő felfuttatására használt tej, ha előzetesen felfuttatjuk a friss élesztőt. De erre sincs feltétlenül szükség.

Na és akkor jöjjön a nutellás párna receptje:

Hozzávalók:
1,5 dkg friss élesztő
1 tojás
kb. 50 dkg liszt
1 ek sikér
8-10 dkg cukor, ízléstől függően
3-4 dl tej és savó vegyesen
10 dkg margarin (vaj is lehetne, de nálunk a margarinos jobban megy)

nutella a töltéshez

Elkészítés: Egy jó deci tejet meglangyosítunk egy kanál cukorral, az élesztőt felfuttatjuk benne. Beleöntjük egy nagy keverőtálba, és hozzákeverjük a többi tejet/savót, a cukrot és a tojást. Elkeverjük, majd jön a sikérrel elkevert liszt: Először fakanállal, majd kézzel dagasztva annyit adunk a folyékony alkatrészekhez, hogy elérje a fent említett állapotot. Néhány perc alatt nagyjából összeállítjuk, majd beolajozott tálba ültetjük, és 6-12 órára viszonylag hűvös helyre (ilyen időben ideális a terasz), de akár szobahőmérsékletre tesszük kelni.

Ha lejárt az első kelesztés, a tésztát - külön összegyúrás nélkül - kinyújtjuk, és megkenjük a margarinnal. Hajtogatjuk, majd 1-2 órára ismét hideg helyen kelni hagyjuk. Ezt még egyszer megismételhetjük, ha szeretnénk - ekkor levelesebb lesz a tészta -, én nem szoktam. Újra kinyújtjuk, és 10x20 centis téglalapokra vágjuk. A rövidebbik felére nutellát teszünk, és buktaszerűen felcsavarjuk, a széleket mindig gondosan összetapasztva, nehogy a töltelék kiszabaduljon. A nutellás párnákat sütőtálcára tesszük, és ismét 6-12 órára magukra hagyjuk hűvös helyen. Ha sütni akarjuk, előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és 18-20 perc alatt megsütjük a párnácskákat.

2 megjegyzés:

  1. Eszterkém, érzékeny témát választottál, olyannyira, hogy a nagynéném nem is bírta megállni (facebookon keresztül) hogy "tollat" ne ragadjon. Tessék érvelni :))
    "A kelesztés ideje szerintem nagyon is számít! Amennyiben túl kelt a tészta, akkor plöttyeteg, szétterülő lesz. Viszon,ha kevéssé kelesztettük meg, akkor tömör, kemény lesz.
    A legjobb a kenyérsütőben összekeverni, és keleszteni.Én minden kelt tésztát egy ideje itt dagasztom, és kelesztem.Azaz nem én, hanem a kenyérsütő gép.Azért néha kenyér is készül benne."

    VálaszTörlés
  2. Eszterkém, és kedves Eszter-nagynéni!

    A dagasztási időre írtam, hogy szerintem nem számít. A kelesztési idő nagyon is!!!

    Bár én is minden forrásban azt olvasom, hogy x percig kell dagasztani, de egész egyszerűen nem tapasztalom, hogy ennek jelentősége lenne. Ez persze az én tapasztalatom, szóval ha bárki más ellenvéleményen van, azt is szeretettel várjuk :)

    VálaszTörlés