2010. június 9., szerda

TORTILLA HAJTOGATVA, FÉLBEVÁGVA







Készitette: Brátán Gyöngyi /Georgina/
30 dk liszt
4 ek. olaj
1 tk. só
1/2 csomag sütőpor
langyos víz
A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, sütőport és olajat.
Langyos vízzel fokozatosan lágy tésztát gyúrunk. 15 percig pihentetjük, majd kb. 12 egyforma gömböcöket formálunk, amiket egy lisztezett deszkán vékonyra nyújtunk. Kb. 20 cm méretű lepényeket csináljunk.
Vastag falú serpenyőben, zsíradék nélkül sütjük, amíg a tészta felhólyagosodik, megfordítjuk, és azt is megsütjük.
A töltése lehet bármi, csak zöldség, vagy vegyesen hússal is.
Én csirkemellett csíkokra vágtam, majd grill fűszerrel megszórtam, egy kicsit állni hagytam, addig megcsináltam a tzaciki salátát / uborkát vékony csíkokra reszeltem/nagylyukú reszelő/
besóztam, majd egy szűrőbe tettem, hogy lecsöpögjön/ a csirkemellett kevés olajon megpirítottam, pritamin paprikát kockákra vátam, újhagymát karikára, az uborkát kinyomkodtam, és a következőket adtam hozzá, 2 dl natur joghurt, 3 evőkanál olivaolaj, 2 teáskanál cukor, kevés citromlé.
Töltés: a tzacikit rákentem a tortilla lapra, majd a csirkét raktam rá, erre jött a hagyma, paprika, majd egy kis kockára vágott sajt.
A gyerekeknek feltekertem, és kettévágtam, a felnőtteknek kettéhajtottam, és késsel, villával fogyasztották.

1 megjegyzés:

  1. How to register with a casino site – Lucky Club
    Lucky Club Casino is one of the luckyclub.live newest and fastest growing online casinos. The online casino launched in 2018 and has quickly grown in popularity  Rating: 7.9/10 · ‎Review by Lucky Club · ‎Price range: From AU$

    VálaszTörlés