2010. március 7., vasárnap

Falafel avagy csicseriborsó-fasírt

Közel-keleti gyorséttermek kínálatának a falafel állandó része. Az elmúlt években sokszor ettem ilyen helyen falafelt, illetve azt, amit ilyen néven árulnak. És szerettem is. Egészen a 2008-as izraeli kórusútig, mert ott a falafel egészen más, frissen sütik és sokkal-sokkal finomabb. Nem tudtam, hogy miért. Most már tudom, a titok nyitja a friss csicseriborsóban rejlik. Gyöngyi receptje alapján olyan falafelt készítettünk, mint amilyet Izraelben ettem legutoljára. El is fogyott nagyon gyorsan :)) Egyébként a zsidó telepesek az araboktól tanulták, így mindkét konyha a magáénak vallja.

Hozzávalók:

50 dkg csicseriborsó
1 kis fej vöröshagyma
2 tojás
2 evőkanál aprított petrezselyem
2 gerezd fokhagyma
2 mokkáskanál őrölt koriander
2 mokkáskanál őrölt kömény
1 teáskanál sütőpor
olaj, só, bors


A csicseriborsót átválogatjuk, megmossuk, majd négy-ötszörös hideg vízben beáztatjuk egész éjszakára. Másnap lecsöpögtetjük és összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a tojást, a finomra vágott vöröshagymát, az összenyomott fokhagymát, a petrezselymet, a köményt, a koriandert, 1 evőkanál vizet és a sütőport. További 10 másodpercig turmixoljuk, amíg durva masszát kapunk. Lefedve 30 percig pihentetjük. A falafelmassza púpozott evőkanálnyi adagjaiból gömböket formázunk, kézzel kinyomkodjuk belőlük a felesleges folyadékot. Mély, vastagfalú edényben, közepes lángon sütjük 3-4 percig. Párolt zöldséget adhatunk hozzá.



Blanka és Laura magukat fotózzák
Posted by Picasa

1 megjegyzés:

  1. Imádom, IMÁÁÁÁÁDOM!!! Pedig még csak ittenit ettem, autentikusat soha! Kedves Eszter és Gyöngyi, nagyon jót tettetek velem ezzel a recepttel!:)

    VálaszTörlés