2010. március 10., szerda

Fekete-fehér csokoládétorta




Nos, megkaptam a férjemtől a TINA Húsvét c. számát, aminek a borítólapján virított egy csodálatos torta. Mivel Fanni lányomnak 9-én volt a névnapja elhatároztam, hogy megcsinálom. Egy kis változtatást alkalmaztam, mivel nagyon szereti a marcipánt, én ezt tettem a közepébe.
18 dkg fehér csokoládé
450 g tejszín
2 tojássárgája
5 tojás
6 g zselatin
30 dkg étcsokoládé
12 dkg vaj
13 dkg cukor
8 dkg darált mandula
1 ek. kakaópor
8 dkg liszt
2 tk. sütőpor
6 ek. sárgabaracklekvár
a forma kikenéséhez margarin és liszt
A fehér csokoládét megolvasztjuk, a tejszínből 400 g-ot kemény habbá verünk. Vízfürdőben a 2 tojássárgáját 1 egész tojással együtt krémesre keverjük. Feloldjuk benne a zselatint, hozzáadjuk a folyékony fehér csokoládét és a hab felét, majd a hűtőben hagyjuk kissé megszilárdulni. Beleforgatjuk a többi habot is, majd még egy kicsit behűtjük.
Vízfürdőben a vajjal együtt megolvasztunk 15 dkg étcsokoládét. A maradék 4 tojást kikeverjük a cukorral és csipetnyi sóval. Belevegyítjük a megolvasztott étcsokoládét, beleforgatjuk a darált mandulával, a kakaóporral és a sütőporral elvegyített lisztet, majd margarinnal kikent, liszttel meghintett 26 cm-es, kapcsos tortaformába töltjük. Előmelegített sütőben, 175 fokon 25-30 percig sütjük. A tortalapot félbevágjuk, és az alsó lapot megkenjük a lekvárral, majd /én/ kinyújtottam karima nagyságúra a marcipánt, és rátettem , erre jött a teteje, majd bevontam a fehér csokoládés krémmel, és 2 órára behűtjük.
A félretett tejszínt felmelegítjük, és megolvasztjuk benne a maradék étcsokoládét, egy pici vajat. A langyosra hűlt mázat a tortára csorgatjuk úgy, hogy az oldalán hagyjuk lefolyni. Végül a tortát 1 órára a hűtőbe állítjuk, és tálalás előtt a közepére halmozunk egy kis mandulaforgácsot.
Án csokoládéforgács helyett, mandulát használtam, és a csokimázat egy fogpiszkálóval igyekeztem formázgatni. Mindenesetre nagyon finom lett, és szerintem látványnak sem utolsó!!!

3 megjegyzés:

  1. Hát ez gyönyörű!!! Gratulálok hozzá! El tudom képzelni, hogy milyen finom lehetett. Mikor csinálunk mi is ilyet a főzősuliban? :))

    VálaszTörlés
  2. Ez a torta gyönyörú! Csoki és marcipán együtt... hmmm.... Nagyon látványos, és gondolom nagyon finom is lehetett! :)

    VálaszTörlés
  3. Brutál jól néz ki :))) Gratulálunk, és boldog névnapot Fanninak :)

    VálaszTörlés