2010. március 3., szerda

Gőzgombóc, kelkáposztás-húsos töltelékkel

Azt gondolhatnánk, a gőzgombóc édes formájában az osztrák sógorok, sósan pedig a kínaiak kizárólagos hagyománya. Pedig a műfaj Magyarországon is létezik, csak nálunk nagyon szellemesen "páránfőtt"-nek hívják. A név nagyon találó, a kelt tésztából készült, töltött vagy töltetlen gombócok pára fölött főnek, gőzölődnek.

A "párán főzés" két módszerrel történhet. Az első, ha van tisztességes párolóedényünk vagy bármilyen sűrű lyukú szűrőnk, amit némi fantáziával e célra is el tudunk képzelni. Melegen ajánlom mindenkinek ezt a módszert, különösen a másik fényében. A második ugyanis, nem más, mint hogy vesszük a legnagyobb átmérőjű fazekunkat, megtöltjük vízzel, a szájára zsineggel szorosan rákötünk egy tiszta konyharuhát, alágyújtunk a vízzel teli fazéknak, és ha már forr a víz, a konyharuhára ültetgetjük a gombócokat. Nekem nem volt párolóedényem, így ezzel a második módszerrel alkottam meg a képen látható gombócokat - egy elszenesedett konyharuhám bánta:(, soha többet.

Nos tehát, a technológia adott, csak rajtunk áll, mivel töltjük vagy szórjuk meg a gombóckákat - húsos-zöldséges töltelékkel, némi mártással könnyű, de tartalmas főételt; szilvalekvárral, kakaóval töltve, vagy csak töltetlenül, a tetejére olvasztott vajat csorgatva és darált diót, mákot szórva kiadós desszertet kreálhatunk. A gőzgombóc receptje Borbás Marcsi "Egy nap, egy recept" c. könyvéből, a töltelék Chili és Vaníliától származik.

Hozzávalók:
a gombóchoz
40 dkg liszt
2 tojássárga
2 dl tejföl
3 dl tej
3 dkg élesztő
1 ek cukor

Hozzávalók a töltelékhez:
1 kicsi, legfeljebb 20 cm átmérőjű kelkáposzta
4 ek só
10 dkg darált hús
3 szál újhagyma, felkarikázva
3 cm-es gyömbérdarab, reszelve
1 gerezd fokhagyma, reszelve
1 ek szójaszósz
1 tk szezámolaj
szűk tk cukor

Elkészítés: Az élesztőt felfuttatjuk a cukros langyos tejben. A tészta hozzávalóiból kifejezetten lágy tésztát gyúrunk, és jó sokáig dagasztjuk, hogy valóban hólyagos és könnyű legyen. Ideális esetben a gőzgombóc tésztája laza és levegős, így a dagasztást most sajnos nem ússzuk meg. Ha kész a tészta, meleg helyen a háromszorosára (!) kelesztjük.

Közben elkészítjük a tölteléket. A kelkáposztát vékonyra gyaluljuk, besózzuk és 15 perc múlva kinyomkodjuk. A műveletet megismételjük. Ha megvagyunk a káposzta "levetlenítésével", akkor egy nagy tálban az összes hozzávalóval elkeverjük a káposztát - a töltelékünk kész is.

A megkelt tésztából kb. 4-5 centi átmérőjű kis cafatokat szaggatunk, és nagyjából tenyérnyi méretű korongokat lapítunk belőlük. A közepére halmozunk egy-egy evőkanál tölteléket, a széleket egymáshoz csippentve összeragasztjuk, és a végén a két kezünk között gombóc formára görgetjük őket. Ha eközben a lágy tészta kilyukadna, akkor addig ügyeskedünk, míg össze nem sikerül tapasztatnunk a gombócot.

A megtöltött gombócokat 20 percre lisztezett tálcára ültetve meleg helyre tesszük kelni, közben a lábasban felforraljuk a "párának" való vizet. Ha forr, a párolóedényre vagy a konyharuhára ráültetjük a gombócokat úgy, hogy azok legalább 3 centire legyenek egymástól - különben kedélytelenül összenőnek. Az egész alkotmányt letakarjuk egy nagy fémtállal, és a víz alatt a gázt közepesre vesszük. Nagyjából 15-20 perc alatt a gombócok elkészülnek. Mielőtt abbahagynánk a párán főzést, a biztonság kedvéért vágjunk félbe egyet és ellenőrizzük, hogy a töltelék is megfőtt-e.

A gombócokat az ázsiai ízvilágra tekintettel szójaszósszal kínálhatjuk, ez Ch&V ajánlata is. De őszintén megvallva nekem egyszerűen tejföllel még jobban ízlik.

4 megjegyzés:

  1. Eszterkém, ez nagyon guszta. Nagyon csípem a gőzgombócot, legutóbb a fátrai túra végén ezzel pótoltam az elveszett energiát - természetesen a hagyományos, szilvalekvárral töltött, mákos kivitelben, és nagyon jólesett. Eddig még sose jutott eszembe, hogy ezt házilag is elő lehetne állítani :)
    Én nagy párológép rajongó vagyok, rengeteg dologra lehet használni, zöldséget, húsokat, pudingokat lehet vele készíteni pillanatok alatt, már akartam is ilyen receptet felnyomni a netre, csak a lustaság megakadályozott... SZóval érdemes beruházni. Egyetlen hátránya, hogy piszok sok helyet foglal. Kevesebb fér el benne, de helykímélőbb a párolóbetét. Zsuzskánál láttam ilyet Salzburgban, spenótgombócokat párolt rajta, fenn is van a Konyhaboszi blogon, hát azt is nagyon tudom ajánlani. Egyébként, ha engem kérdezel, gombócot bármilyen formában, bármikor, (majdnem) bármennyit tudnék benyomni :))

    VálaszTörlés
  2. Képzeld, ma este újra elkészítettem a szüleimnek és a tesókáknak, immár édes kivitelben (sűrű meggylekvárral töltve, vaníliaszósszal körítve), és mindenki teljesen odavolt tőle. Most már nem a konyharuhás módon pároltam, hanem anyukám zsírfröccsenésgátlóján :), hát ez már azért sokkal intelligensebb megoldás volt.

    Nekem nincs párológépem (még), de egy kollégám is nagyon dicsérte, szóval jó is, hogy megerősíted, hogy ez a konyhai kütyü tényleg hasznos. Már írjuk a listát, mi mindenbe ruházunk be, ha nagyobb lakásunk lesz :) Addig is welcome - on behalf of the - párolós receptek :))

    Ja, egyébként Zsuzskánál láttam a spenótgombócokat, azok marha jól néztek ki, Zsuzska, ezúton is nagyon gratula hozzájuk. Fel is vettem a listára, hogy gyorsan megcsinálom, imádom a spenótot!!!!

    VálaszTörlés
  3. Hát, én egy műveletlen tapló vagyok, de fogalmam sincs, hogy mi az a zsírfröccsenésgátló.
    Zsuzska spenótgombócát igen egyszerű elkészíteni (nekem is listán van), és garantáltan nagyon finom...És nagyon örülök, hogy Zsuzska is a rendszeres olvasók közé iratkozott fel!

    VálaszTörlés
  4. Ááá, én vagyok megszállott :)

    A fröccsenésgátló lényegében egy nagyon sűrű szövésű fémszita, amit arra a fazékra/tepsire kell rárakni, amiben olajban sütünk. Beengedi a levegőt, de nem engedi ki az olajcsöppöket. Egyébként én sem használok ilyent :)

    VálaszTörlés