2009. február 9., hétfő

Marokkói saláta

Ezt a salátát anyai nagymamámtól, Andrea mamitól tanultam (a másik volt Cunci mami, ld tejszínhabos grillázstorta), aki (kis színes!) névnapját mindig november 30-án, András napon tartotta, mert amikor ő született (1918-ban) Andrea nap még nem volt. Francia magántanárként kereste kenyerét és 85 éves korában, mikor az orvos egészségének megőrzésére intette, jelentősen, 36-ra csökkentette heti óraszámát.

Veszünk tehát

2-3 szem paradicsomot kockára vágva
3-4 banánt karikákra vágva
2 marék magozott datolyát apróra vágva
2 nagy (vagy 4 kicsi) krumplit megfőzve kockára vágva
egy darabka (egy kisebb gumónak a fele) zellert nyersen lereszelve
1 citrom levét
1 pohár (3/2 dl) fehér bort
kevés sót és borsot

Ezt mind összekeverjük és rövid ideig állni hagyjuk, leöntjük (és összekeverjük) 100g majonéz és 1 dl tej jól eldolgozott keverékével. Hűtőszekrénybe tesszük és legalább 2 legfeljebb 48 órán belül tálaljuk.

(Vigyázat a higítással, mert nem jó, ha túl híg a - jó esetben házi - majonézes öntet).

Balázs

1 megjegyzés:

  1. Réka már ismeri, sőt ki is próbálta ezt a receptet - benne volt a Réka 30-as Eltesingers szakácskönyve c. remekműben.

    VálaszTörlés