2010. január 10., vasárnap

Máglyarakás


Beiratkoztam egy főzőiskolába. Blanka keresztlányom, aki már régebben jár ide, olyan ízletes, saját készítésű finomságokat hozott a karácsonyi bulikba, hogy az iskolának ennél jobb reklám már nem is kellett. Egy iskola tankonyhájában várja Gyöngyi (néni) a hét minden napján a főzni vágyó gyerekeket és felnőtteket. Most a máglyarakás is benne volt a tananyagban. Amit aztán nem mellesleg hazavihettünk, hogy egy pillanat alatt eltűnjön :)) És mindezek tetejében még jót is szórakoztunk. Gyöngyi további receptjeit, valamint információkat a suliról itt találsz, meg még itt, sőt itt is .
A képen Blanka látható saját alkotásával.

Hozzávalók:

7 zsemle vagy egy nagyobb kalács
3 tojás
kb 3 dl tej
0.5 kg alma
15 dkg porcukor
10 dkg darált dió
1 evőkanál rum, vagy kevés rumaroma
1 csomag vaníliás cukor
őrölt fahéj
kevés citromlé
3 dkg vaj

Az 1-2 napos, szikkadt zsemléket ujjnyi szeletekre vágjuk. A tojássárgáját, a vaníliás cukrot és a tejet kézi habverővel összekeverjük. Ebbe forgatjuk bele a szeleteket, amiket a kivajazott tepsibe szép sorban berakunk. Az almát meghámozzuk, lereszeljük, kis citromlével meglocsoljuk, fahéjjal és rummal ízesítjük, majd a zsemlékre rétegezzük. Most jöhet a dióval összekevert cukor, majd még egy sor áztatott zsemle, majd a darabokra vágott vaj a zsemleszeletek tetejére. A sütőben közepes hőmérsékleten kb 15 percig sütjük, amíg a zsemleszeletek széle kicsit pirulni nem kezd. Ezalatt felverjük a tojásfehérjét, és 3 evőkanál porcukrot adagolunk hozzá fokozatosan. A habot a sütemény tetejére kenjük, majd alacsony hőfokon (50 és 100°C között) szárítjuk úgy, hogy a sütő ajtaját egy fakanállal kitámasztjuk. Akkor kész, ha kicsit megbarnul a teteje. Tuti siker!
Posted by Picasa

2 megjegyzés:

  1. Eszterkém, ez a máglyarakás szuperjó ötlet volt! Már csak azért is, mert ha jól emlékszem, szilveszterkor volt nagy ötletelés a társaság tagjai között, hogy tkp mi is az a máglyarakás... Nagyon jól néz ki!!! :) (Blankáról nem is szólva persze :))

    VálaszTörlés
  2. Gartula a kuktáknak! Recept mentve!
    Puszik mindenkinek!

    Zsuzska

    VálaszTörlés