2009. január 17., szombat

Citrom dzsem





A recept Balázs nagynénjétől, Zsizsától származik.

Hozzávalók:

0.5 kg citrom
0.5 kg cukor
víz

A citromokat alaposan megtisztítjuk - vízbe áztatjuk őket és kefével jól megdörzsöljük a héjukat, ugyanis így tudjuk eltávolítani a felületükön lévő vegyszereket. Az egész citromokat vékony szeletekre vágjuk, majd egy napra annyi vízbe áztatjuk, hogy éppen ellepje. Másnap az egészet felforraljuk, és utána még 20 percig főzzük. Harmadnap ugyanezt megismételjük. Negyedik nap kb. a citromnak megfelelő súlyú cukrot teszünk hozzá, újra felforraljuk, és addig főzzük a dzsemet, amíg a kívánt sűrűséget el nem éri - semmiféle kocsonyásító szer nem szükséges hozzá! A megfelelő állagot úgy tesztelhetjük, hogy hideg tányérra cseppentünk belőle: akkor jó, ha nem folyik szét. Barnás színe a karamellizált cukortól származik. Ha hosszabb időre szeretnénk a dzsemet eltenni, érdemes szalicilátot szórni a tetejére és dunsztolni. Íze kicsit kesernyés, de eddig mindenkinél sikert arattunk vele!

2 megjegyzés:

  1. Eszterkém,

    köszönjük szépen a citromdzsemet! Jól érzékelem, hogy a sárga, külső héja rajta marad? (Mondjuk gondolom azért kell ennyit áztatni-forralni, hogy annak a keserűsége is elmenjen, de azért a bizti kedvéért rákérdezek...).

    Eszter II

    VálaszTörlés
  2. Eszterkém,

    a citrom szőröstől-bőröstől megy bele (na jó, a mag nem). Egyébként készítése során napról napra jobban hasonlít dzsemhez így ránézésre. A citrom felkarikázása kicsit macera, a többi viszont megy egyszerűen.Nehéz elrontani (esetleg le lehet égetni:))

    VálaszTörlés